27. Miért nem látjuk Istent földi életünkben?

Azért nem látjuk Istent földi életünkben, mert Ő lélek.

"Hiszem, ha látom." Sokan Istennel is így vannak, és mivel Vele nem tudunk úgy találkozni, mint egy másik emberrel, ezért sokan tagadják is az ő létét, vagy egyszerűen nem foglalkoznak a kérdéssel. A teremtett világ ezer módon utal Teremtőjére, de Őt magát nem, csak keze nyomát láthatjuk, érinthetjük. Isten lélek, nincs teste, amit emberi szemeinkkel láthatnánk. Megtehetné, hogy ennek ellenére megmutatja magát és közvetlenül is engedi, hogy kapcsolatba lépjünk vele. Van, aki azt mondja, úgy könnyebb lenne hinni benne. De hisz ezt megtette, amikor kétezer évvel ezelőtt testet öltött és emberré lett. Isten lélek, de a Fiúisten megtestesülése által kézzelfogható módon megjelent a világban. És ez nem csak annak a néhány ezer embernek a kiváltsága volt, akik akkor és ott találkozhattak vele. Az Oltáriszentségben minden szentáldozásban a legközvetlenebbül megtapasztalható módon lép kapcsolatba az emberrel. A kenyeret látjuk és érintjük, de a kegyelem, amit kapunk általa, érzékelhetővé teszi jelenlétét életünkben. Isten nem áll az ember elé és kényszeríti térdre, hanem szelíden hívja, és ha az ember megnyitja szívét előtte, akkor megtapasztalhatja őt, még ha szemeivel nem is láthatja úgy, mint embertársát. 

Istent közvetlenül csak e földi életet követően láthatjuk, ahogy Szent Pál mondja: "Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre." (1 Kor 13,12)

26. Hol van Isten?

Isten mindenütt jelen van: benne élünk, mozgunk és vagyunk.

Az ószövetségi zsidó nép számára Jeruzsálem és a Templom volt az a hely, ahol Isten jelen van, ahol kapcsolatba lehet lépni Vele. Amikor Kr. e. 586-ban a babiloniak lerombolták a templomot és a zsidóság egy részét fogságba vitték, az elhurcolt zsidók számára ez nem csupán a hazától való távol létet jelentette, hanem az Istentől való elszakítottságot is. A fogság idején Ezekiel prófétánál erősödött fel az a gondolat, hogy Isten nem csupán Jeruzsálemben van jelen, nem csak ott szólítható meg, hanem bárhol a világon, így még az idegen Babilon földjén is: "elküldtem őket messzire, a népek közé, szétszórtam őket idegen országokba, s rövid időre én lettem számukra a szentély azon a földön, ahová mentek." (Ez 11,16).

Másutt így fejezi ki ezt a Biblia:
Hová futhatnék lelked elől? Hová menekülhetnék színed elől?
Ha felszállnék az égig, ott vagy. Ha az alvilágban tanyáznék, ott is jelen vagy.
Ha felölteném a hajnal szárnyait, és a legtávolibb partokon szállnék le,
ott is a te kezed vezetne, és a te jobbod tartana. (Zsolt 139,7-10)

Az Apostolok Cselekedeteiben pedig ezt olvassuk Istenről: "benne élünk, mozgunk és vagyunk." (ApCsel 17,28) Ezt azonban nem szabad úgy félreértenünk, mintha a természet, vagy a világ, ami körülvesz, Isten része lenne vagy Isten azonos lenne a világmindenséggel. Ma az ezoterikus irányzatok népszerűsítenek ilyen panteista istenképet, ami elsősorban a hindu és buddhista vallásokra jellemző, de a nyugati reneszánsz és humanizmus világa sem mentes a panteista vonásoktól. 

Ebben a világképben minden az istenség megnyilvánulása, a jó és a rossz egyaránt. Az ember is része az istennek, nem különálló személy. Mindenki és minden egy, különbözőségünk csupán látszat. Az életben tapasztalható szenvedést úgy tudom legyőzni, ha tudatára ébredek saját isteni mivoltomnak. A cél a mindenség-istennel való egyesülés, vagy még inkább ennek az egységnek a felismerése, és az emberben rejlő isteni erő felébresztése. Hasonló ez a bűnbeesés kísértéséhez: "olyanok lesztek, mint az Isten" (Ter 3,5). Sokan nem is gondolják, de végső soron a jóga gyakorlatok célja is ez: az ember mindenséggel való egység egységének tudatosítása. (Vö. Gál Péter: A New Age keresztény szemmel, 128. o.).

Ha azonban minden az istenség megnyilvánulása és a rossz épp úgy része istennek, mint a jó, akkor a döntéseinkért nem vagyunk felelősek, és ezzel együtt megszűnik az ember szabadsága is. A panteizmusban nem létezhet valódi szeretet, mert szeretet csak két önálló személy között lehetséges, akik szabadon egymás felé fordulnak.

A másik véglet a felvilágosodás korában népszerű deista gondolkodás, miszerint Isten végtelen távol van a világtól, nem törődik vele. Ebből következően az ember nem képes kapcsolatba lépni Istennel, és minden vallásos cselekedet teljesen értelmetlen.

A keresztény istenkép e két szélsőséges elképzelés között helyezkedik el, egyesíti Isten végtelen távolságát (transzcendenciáját) és a világban való jelenlétét (immanencia). Miközben Isten fensége megközelíthetetlen az ember számára, addig kegyelmével egészen közel jön az emberhez és szeretetével körülfogja életét.

25. Milyen az Isten?

Isten egészen más, mint a világ: Isten szent, mindenható és örökkévaló.

A Biblia elsősorban Istenről mondja, hogy szent. Azt fejezi ki ezzel, hogy ő végtelenül más, mint a világ: transzcendens, e világ feletti valóság, a lét teljessége. Ő a tökéletes szépség, jóság, igazság, szeretet. A földi dolgok annyiban nevezhetőek szentnek, amennyiben azok Istennek átadottak. Isten szentsége, erkölcsi tökéletessége feladat az ember számára. Elérhetetlennek látszó cél, hogy önmaga szentté váljon, Isten mégis erre hív, hogy neki szenteljük életünket, céljainkat, önmagunkat.

Életeteket ne szabjátok múltbeli vágyaitokhoz, amikor még tudatlanságban éltetek, hanem mint ahogy szent, aki meghívott benneteket, legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között; mert meg van írva: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok.” (1 Pét 1,14-16)

Isten örökkévaló. E világban mindennek van kezdete és vége. Születés és halál, keletkezés és elmúlás határolja minden létező létét. Isten nem keletkezett és nem múlik el soha. Jézus szavai így fejezik ki ezt a különbséget az ember léte és az Isten léte között: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. (Jn 8,58) Isten az örök jelenben él. Az elmúlt évmilliárdok és az eljövendő korok Isten előtt az örök jelenben vannak. Mintha egy kör közepéből szemlélnénk a kör ívét: minden pontja egyforma távolságra van tőlünk. Isten örökkévalósága egyben azt is jelenti, hogy Ő az időn kívül létezik, Ő alkotta az időt. A Biblia első mondata így fejezi ezt ki: Kezdetkor teremtette Isten... A kezdet az a pillanat, amikor az idő létrejött. A teremtett dolgok az időben léteznek, Isten az idő felett.

24. Ki az Isten?

Isten az egész világ teremtő ura, és a mi mennyei Atyánk.

A zsidó nép előtt a századok során fokozatosan bontakozott ki Isten valósága, hogy ő nem egy az ókori világ sok istene közül, és nem egy távoli, megközelíthetetlen valóság, hanem ő az egyetlen igaz Isten, a vilát teremtője, aki végtelen fölsége ellenére végtelenül közel van az emberhez. Isten kinyilatkoztatta önmagát, megismertette nevét Izraellel:

Mózes ezt mondta Istennek: "Ha megérkezem Izrael fiaihoz és így szólok hozzájuk: Atyáitok Istene küldött, akkor majd megkérdezik: Mi a neve? - mit feleljek erre?" Isten ezt válaszolta: "Én vagyok, aki vagyok." Azután folytatta: "Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok." (...) Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre." (Kiv 3,13-15)

“Ez az isteni Név titok, miként Isten misztérium. Egyszerre kinyilatkoztatott név és bizonyos értelemben visszautasítása a névnek. Ezért nagyon jól kifejezi Istent, tudniillik, hogy Ő végtelenül fölülmúl mindent, amit megérteni vagy kimondani tudunk: Ő a "rejtőző Isten" (Iz 45,15), Neve kimondhatatlan; ugyanakkor Ő az az Isten, aki megajándékozza az embereket közelségével.” KEK 206

A kereszténység olyan istenben hisz, aki nem csupán egy végtelen fölségű hatalmas úr, hanem aki szeretetével közel hajol az emberhez, és meghív a vele való közösségre.

23. Honnan tudjuk, hogy az egy Isten három személy?

Onnan tudjuk, hogy az egy Isten három személy, hogy Jézus Krisztus kinyilatkoztatta.

Kellő nyitottsággal kutatva a világ dolgait az ember felismerheti, hogy léteznie kell valamiféle világ feletti valóságnak, aminek/akinek az egész világ a létét köszönheti. Eljuthatunk arra a felismerésre, hogy léteznie kell Istennek. Hogy azonban Isten Szentháromság lenne, kizárólag a kinyilatkoztatás alapján valljuk. Isten belső világába nem láthatunk bele, csak Jézus kijelentései alapján állíthatjuk, hogy az egy Isten három személyű. Milyen nyomait találjuk ennek a Szentírásban?

Az Atya istensége egyértelmű a Bibliában és Jézus is kifejezetten tanítja például Atyjához intézett főpapi imájában: "Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent" (Jn 17,3). Szent Pál is így ír: "Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől" (Róm 1,7).

A Fiú, azaz Krisztus istenségét János evangéliuma tanítja a legrészletesebben, de természetesen a többi evangélium megvallja: "senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja" (Mt 11,27). "Én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10,30). "Aki engem látott, az Atyát is látta" (Jn 14,9). Az is egyértelmű, hogy az Atya és a Fiú két külön személy, például: "A tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött" (Jn 5,36). A történelem során számos tévtanítás jelent meg, ami vagy azt hirdette, hogy Jézus nem Isten, legfeljebb egy magasabb rendű lény, vagy hogy egyáltalán nem is létezik külön személyként, hanem csak egy másik megnyilvánulása az Atyának. Az Egyház azonban kezdetektől szilárd hittel vallotta Jézus Istenségét, és mellette azt is, hogy a Fiú az Atyától különböző személy.

A Szentléleknek számos olyan tevékenységet tulajdonít a Szentírás, amire teremtmény nem képes: "A Lélek... mindent átlát, még Isten mélységeit is" (1 Kor 2,10). "Amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra" (Jn 16,13). Szent Péter kifejezetten is megvallja, mikor így szól Ananiáshoz: "be akartad csapni a Szentlelket?... nem embernek hazudtál, hanem Istennek" (ApCsel 5,3-4). Hogy istensége mellett ő is külön személy, az a legjobban például a keresztelési parancsban látszik, ahol az Atya és a Fiú mellé rendelve szerepel a Szentlélek: "Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére" (Mt 28,19).

Mindezek alapján valljuk tehát a Szentháromságot: a három személyű egy Istenbe vetett hitünket.

22. Hogyan nevezzük a három isteni személyt egy szóval?

A három isteni személyt egy szóval Szentháromságnak nevezzük.

A Szentháromságról szóló tanítás a keresztény hit egyik legnehezebben érthető tanítása. Ha egy Istenben hiszünk, hogyan mondhatjuk, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek is Isten? Hogyan lehetséges, hogy a három egy? Ezt sokan nem értik: a muzulmánok is például épp azt vetik a keresztények szemére, hogy szerintük nekünk három istenünk van.

A Szentírás tanúsága szerint az első keresztények egyértelműen hitték, hogy egy Isten van, ugyanakkor az Atya mellett a Jézust és a Szentlelket is Istennek vallották. Az első századokban megpróbálták emberi szavakkal leírni, hogy ez hogyan lehetséges: eszerint Istenben három személy van (Atya, Fiú és Szentlélek), de egyetlen isteni lényeg (más szóval egyetlen isteni természet). Istenben minden egy, kivéve a személyek egymáshoz való viszonya. Az egység azt jelenti például, hogy minden cselekedetük közös: bár az Atyának szoktuk tulajdonítani a teremtést, a Fiúnak a megváltást, a Szentléleknek pedig az emberek megszentelését, mégis mindegyik a Szentháromság közös műve. A különbség a személyek egymáshoz való viszonyában van, amit a nicea-konstantinápolyi hitvallás így fogalmaz meg: a Fiú "az Atyától született az idő kezdete előtt", a Szentlélek pedig "az Atyától és a Fiútól származik".

Ha matematikailag közelítjük meg, akkor mindez még nem ad választ arra a kérdésre, hogy hogyan lehet a három egy. Van azonban a Szentírásnak egy kijelentése Istenről, ami magyarázatul szolgálhat. János apostol írja: "Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van,... az Isten szeretet." (1 Jn 4,7.8). Csak olyan Isten lehet valódi Isten, aki nem szorul rá a teremtményeire semmilyen szempontból, hanem önmagában is boldog és nem szenved szükséget semmiben. Ha azt állítjuk, hogy Isten szeretet, ez csak úgy lehetséges, ha Isten nem egyetlen személy. A szeretethez ugyanis mindig legalább két fél kell: a szerető és a szeretett személy. Ha Isten szeretet, de csak egyetlen személy lenne, akkor szüksége lenne valami rajta kívül álló létezőre, akit szeret, azaz ilyen értelemben rászorulna a teremtményeire. Ekkor azonban már nem is lenne valódi Isten...

Ahogyan egy férfi és egy nő szeretetkapcsolata is egy hármasság (a szerető és a szeretett személy, valamint a köztük lévő szeretet hármassága), épp úgy Istenben is jelen van e hármasság: az Atya és a Fiú, mint a szerető és szeretett személy, és a köztük lévő megszemélyesült szeretet: a Szentlélek.

21. Hány Isten van?

Egy Isten van, aki három személy: Atya, Fiú és Szentlélek.

Az ószövetségi zsidó nép kezdettől egy Istenben hitt. Eleinte nem tagadta, hogy más népeknek is vannak istenei, de azt vallotta, hogy az ő Istenük minden más istennél nagyobb: "Uram, ki hasonlít hozzád az istenek közül? Kit övez a szentség úgy, mint téged?" (Kiv 15,11) Később, a próféták korában azonban már egyértelműen azt vallották, hogy csak egyetlen Isten létezik: "a népek minden istene üres káprázat, az Úr azonban az ég alkotója" (Zsolt 96,5). Ezt tanúsítja annak az imádságnak az első mondata is, melyet minden zsidó férfinak naponta el kell imádkozni: "Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr!" (MTörv 6,4) Amikor a zsidó népet Babilon leigázta a Kr. e. 6. században, akkor a zsidók azzal szembesültek, hogy ez a nép a napot, a holdat, a csillagokat és különféle állatokat imádnak istenként. Ekkor keletkezett a teremtéstörténet, amiben megvallották, hogy ezek nem istenek, hanem Izrael egyetlen Istene teremtette őket. (Ez különösen jól mutatja, hogy milyen szilárd meggyőződéssel hitték, hogy az ő Istenükön kívül nincs más, hisz akkoriban általában a leigázott népek a hódító nép isteneit kezdték tisztelni - mivel ő volt az erősebb.)

Jézus szintén megerősíti, hogy egyetlen Isten létezik (vö. Mk 12,29), ugyanakkor utal saját maga és a Szentlélek istenségére is. Az ősegyház az egyistenhit mellett kezdetektől vallotta Jézus istenségét is. A keresztények mindkettőhöz ragaszkodtak, akár az életük árán is - ahogyan ezt az első századokból fennmaradt vértanúakták bizonyítják: a rómaiak arra próbáltak kötelezni mindenkit, hogy ismerjék el a császárt istenként. Aki ezt megtagadta, az életével fizetett. A rómaiakat önmagában nem zavarta az, hogy Jézust istenként tisztelték - számukra mindegy volt, hogy eggyel több vagy kevesebb istent tartanak számon - a keresztények számára azonban elképzelhetetlen volt, hogy Jézuson kívül mást istenként ismerjenek el.

A zsidó, a keresztény és az iszlám valláson kívül igazi egyistenhittel nem sok helyen találkozunk. A különféle népek általában több istenben hittek - gondoljunk akár az egyiptomiakra, görögökre vagy épp a hindukra... Mivel az iszlám vallás egyistenhite is az ószövetségen alapul, talán ez is egy jele annak, hogy az Ószövetség nem csupán emberi alkotás, hanem isteni kinyilatkoztatásból származik.